Klaus Iohannis államelnök tegnap kijelentette, hogy az ország földgáztárolói tele vannak, de szükség van egy biztonsági tartalékra. Tárgyalásokat folytatnak további importmennyiségekről, amelyek nem Oroszországtól származnak. Az államfő rámutatott, a belföldi szükséglet fedezésére gondolnak, de arra is, hogy a szomszédos Moldovai Köztársaságnak is szállítanak belőle, ha ott nagyon súlyos lesz a helyzet. A középtávú terv részét képezi az új erőforrások kiaknázása, például a fekete-tengeri gáztartalék kitermelése – mondta Iohannis, hozzátéve: határozott ígéretet kaptak arra, hogy a következő év folyamán elkezdődik a beruházás. Emellett Románia támogatja az újrahasznosítható energia termelését és használatát, valamint kisméretű atomerőművek építését is tervezi. . Iohannis szerint mindez hozzá fog járulni az ország energiafüggetlenségének eléréséhez, olyan mennyiségű energia termeléséhez, hogy exportálni is lehessen, illetve ahhoz is, hogy biztosítsa Románia áttérését a zöld gazdaságra.