A kormány törvényt dolgoz ki azon szülők helyzetének rendezésére, akik kénytelenek lesznek majd otthon ülni a gyerekekkel – jelentette ki tegnap Klaus Johannis államelnök. Az államfő elmondta, felkérte a kabinet tagjait, hogy egy tárcaközi bizottságban sürgősen dolgozzanak ki egy forgatókönyvet, amely a gyerekek érdekeit is óvja, de a szülőket is támogatja. Az államfő hozzátette, hogy senki nem tudhatja, miként alakul majd a járvány, de jelen pillanatban azzal számolnak, hogy nem lesz számottevően rosszabb a helyzet, mint most, és akkor szeptember 14-én elkezdődhet a tanév.