Keresés:

Temesvár

Új autópálya építését jelentették be tegnap

Szerkesztő 2025. február 11.

A Temesvárról a szerb határon fekvő Moravițába vezető A9-es autópálya 73 kilométer hosszú lesz. Az első, 36 kilométeres szakaszra, amelynek költségét 1,1 milliárd euróra becsülik és kilenc ajánlatot nyújtottak be a tervezésre és kivitelezésre romániai, törökországi, bolgár, olaszországi és ukrajnai cégek.

Tovább

Felújítják és korszerűsítik a nagyszebeni és a temesvári vasutas kórházat

Szerkesztő 2024. augusztus 21.

Felújítják és korszerűsítik a nagyszebeni és a temesvári vasutas kórházat – jelentette be a kormányfő. Marcel Ciolacu közölte, hogy a két kórházépület magánszemélyek tulajdonába került, akik ‘egyértelműen’ nem tudják biztosítani a kórházi infrastruktúrafejlesztéshez szükséges specifikus beruházásokat. Az épületeknek tehát állami tulajdonba kell kerülniük. A kormány 10 és fél millió lejt különít el a szállításügyi minisztériumnak […]

Tovább

Jóváhagyták a Temesvár és Szeged közötti vasúti összeköttetés helyreállításáról szóló egyezményt

Szerkesztő 2024. július 12.

Jóváhagyta a Temesvár és Szeged közötti vasúti összeköttetés helyreállításáról szóló, Magyarországgal kötött egyezményt tegnapi ülésén a kormány. A kabinet közleménye szerint a vasúti összeköttetés megtervezése és megépítése egy közös román-magyar projekt, amelyre a román szállításügyi és a magyar külgazdasági és külügyminisztérium megállapodást kötött. Az egyezmény értelmében a felek megállapodtak, hogy létrehoznak egy román-magyar vasúti munkacsoportot […]

Tovább

Tíz jelölt pályázik a polgármesteri székre Temesváron

Szerkesztő 2024. május 10.

Tíz jelölt pályázik a polgármesteri székre Temesváron, a Temes megyei tanács elnöki tisztségéért pedig heten szálltak versenybe – derül ki a helyi és a megyei választási iroda által közzétett adatokból. Dominic Fritz jelenlegi polgármester és Alin Nica tisztségben levő megyei tanácselnök is újrázna, mindkettőjük az Egyesült Jobboldal Szövetség (ADU) támogatásával indul a június 9-i helyhatósági […]

Tovább

Rendkívüli ülést tart csütörtökön Temesváron a kormány

Szerkesztő 2024. április 23.

Rendkívüli ülést tart csütörtökön Temesváron a kormány- jelentette be ma a kabinet szóvivője. Mihai Constantin szerint a kormány ezen a héten egy második ülést is tervez, amelynek keretében egy sor fontos regionális infrastruktúra projektet hagy majd jóvá, köztük egy új temesvári stadion építését. Napirenden lesz még egy új határátkelő-pont megnyitásának projektje Óbéba településen, illetve az […]

Tovább

Norovírus okozta a megbetegedést a temesvári iskolában

Szerkesztő 2024. április 4.

A Temes megyei egészségügyi igazgatóság ma erősítette meg, hogy norovírusgóc alakult ki a temesvári C.D. Loga főgimnáziumban. Az iskola több tucat diákja és tanára került az utóbbi 48 órában kórházba mérgezési tünetekkel, hasmenéssel, hasfájással és hányingerrel. A temesvári Louis Ţurcanu gyermekkórházban végzett analízisek eredményei egyelőre négy páciensnél mutatták ki a norovírussal való megfertőződést – közölte […]

Tovább

Temesváron lép fel ma és holnap John Malkovich

Szerkesztő 2023. július 20.

A világhírű amerikai színész a Pokoli tragédia (The infernal comedy) című előadásban lesz látható a Temesvári Nemzeti Színház színpadán. A darabot a Temesvár – Európa kulturális fővárosa 2023 program keretében mutatják be csütörtökön 19 órától, majd pénteken 16 és 19 órától.  

Tovább

A jelenlegi és a leendő kormányfő is ott lesz az RMDSZ kongresszuson

Szerkesztő 2023. április 27.

A romániai pártok képviseltetik magukat a legnagyobb létszámban az RMDSZ hétvégén Temesváron tartandó kétnapos kongresszusán. A szövetség tegnapi tájékoztatása szerint politikai pártok vezetői Romániából, Magyarországról és a Kárpát-medencéből, nemzetközi partnerek és az erdélyi magyar intézmények képviselői köszöntik az alakulat 16. kongresszusát holnap. jelezte részvételét Nicolae Ciucă  miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt elnöke. Ott lesz Marcel […]

Tovább

A romániai magyar romák integrációja is téma lesz az RMDSZ kongresszuson

Szerkesztő 2023. április 24.

Az RMDSZ miniparlamentje pénteken Kolozsváron gyűlt össze, amelyen az e heti temesvári, 16. tisztújító kongresszust készítette elő. A 2030-ig érvényes pártprogram, valamint a romániai magyar romák integrációját célzó munkadokumentum is napirenden szerepelnek majd a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kongresszusán, miután ezeket a tárgyköröket pénteken vitára alkalmasnak ítélte a Szövetségi Képviselők Tanácsa. A kétnapos kongresszus pénteken […]

Tovább

Temesvár kapja idén az Aranyalma-díjat

Szerkesztő 2023. március 8.

Temesvár kapja idén az Aranyalma-díjat. Temesvár kapja idén a Turisztikai Újságírók és Írók Nemzetközi Szövetsége által odaítélt Aranyalma-díját – jelentette be ma a szervezet. A kitüntetést március 24-én adják át Temesváron. A díjat 1971 óta évente adják, egy-egy szervezet, település vagy személy számára a turizmus fejlesztéséért, népszerűsítésért kifejtett tevékenysége elismeréseként. A díjazottról egy újságírókból álló […]

Tovább

Tovább