Keresés:

takarítás

Országos takarítási nap lehet szeptember utolsó előtti szombatja

Szerkesztő 2024. április 16.

Országos takarítási nap lesz szeptember utolsó előtti szombatja, amennyiben a parlament is megszavazza az erről szóló törvénytervezetet – számolt be a kezdeményezéséről Tánczos Barna szenátor, volt környezetvédelmi miniszter. Elmondása szerint a tervezet lehetőséget biztosítana az önkormányzatoknak, a kormány intézményeinek és az államelnöki hivatalnak hogy ezen a napon figyelemfelkeltő-, tudatosító- és nevelő akciókat szervezzenek.

Tovább

Versenytárgyaláson választják ki ma az utcai takarítást elvégző céget Marosvásárhelyen

Szerkesztő 2023. március 6.

Ma délután tartják Marosvásárhelyen az azonnali versenytárgyalást, amelyen kiválasztják a céget, amely az utcai takarítást fogja biztosítani az elkövetkező időszakban. A marosvásárhelyi városháza közterületekért felelős igazgatóságának vezetője, Florian Moldovan elmondta, hogy az utcai takarítás esetében két versenytárgyalást indítottak el. Az egyik felkerül az országos rendszerbe, hosszan tart és ennek nyomán több évre választanak ki egy […]

Tovább

Felbontotta a város utcáinak takarítására vonatkozó szerződést Soós Zoltán

Szerkesztő 2022. december 21.

Felbontotta a város utcáinak takarítására vonatkozó szerződést a Brantner Ecologic Kft. köztisztasági vállalattal – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Soós Zoltán. Marosvásárhely polgármestere elmondta, a háztartási hulladék elszállításáról szóló szerződést nem áll módjában felbontani, ezt ugyanis csak a Maros megye hulladékgazdálkodásáért felelős társulás, az ADI Ecolect teheti meg. A polgármester elmondta, szerinte egyetlen marosvásárhelyi sem elégedett Brantner […]

Tovább

Pénteken elkezdődött az egy héten át tartó nagytakarítás Marosvásárhelyen

Szerkesztő 2021. október 18.

 A marosvásárhelyi városháza október 15-től megszervezi a városszintű nagytakarítást, amelyet most nem kötnek évszakhoz, hanem általánosnak neveznek. A városháza kéri a magánházak tulajdonosait és a tulajdonosi társulásokat, hogy takarítsák ki ingatlanjaikat, területeiket, illetve a zöldövezeteket. A hulladékot helyezzék ki a járdák szélére, a meghirdetett dátum előtti napon. A szemeteskocsik csak egyszer haladnak végig az utcákon, […]

Tovább