Keresés:

  • Home
  • Európai Ügyészség

Európai Ügyészség

Hatáskörének kiterjesztését szorgalmazza az Európai Ügyészség főügyésze

Szerkesztő 2024. január 24.

Laura Codruţa Kövesi tegnap az intézmény működési szabályainak módosítását szorgalmazta, hogy még hatékonyabban tudja ellátni a csalás és a szervezett bűnözés elleni küzdelemmel kapcsolatos feladatát. Kövesi az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottságának (LIBE) ülésén vett részt. Felszólalásában kifejtette, hogy a szervezett bűnözéssel ellentétben a bűnüldöző szervek nem rendelkeznek korlátlan anyagi forrásokkal. Szerinte […]

Tovább

Kiterjesztené Kövesi az Európai Ügyészség hatáskörét az Oroszország elleni szankciók kijátszásának kivizsgálására

Szerkesztő 2023. március 6.

Lvivbe utazott Laura Codruța Kövesi, az Európai Ügyészség vezetője, hogy részt vegyen egy konferencián, illetve a Volodimir Zelenszkijjel közös találkozón, írja a G4media. A DNA vezetőjeként hírnevet szerzett, jelenleg európai nyomozóhatóság vezetőjeként tevékenykedő Kövesi azért érkezett Ukrajnába, hogy állást foglaljon, illetve az Európai Ügyészség hatáskörének kiszélesítését kérje. Azt szeretné ugyanis, ha az Oroszország elleni Európai […]

Tovább

Az Oroszország elleni szankciók betartását vizsgálná az Európai Ügyészség

Szerkesztő 2023. március 3.

Az Oroszország elleni szankciók betartását vizsgálná az Európai Ügyészség. Laura Codruta Kövesi főügyész az AFP hírügynökségnek azt mondta: az Európai Bizottság kérte fel őket annak tanulmányozására, hogy az Oroszország elleni szankciók megkerülését is vizsgálhatnák a jövőben. Laura Codruta Kövesi szerint lenne rá kapacitásuk és vállalnák, mert elmondása szerint mind a 22 tagállamban van irodájuk és […]

Tovább

160 házkutatást tartottak ma Romániában és Ausztriában az Európai Ügyészség megbízásából

Szerkesztő 2022. június 28.

Az összehangolt akcióra köztisztviselők otthonában és közintézményekben került sor, hogy felszámoljanak egy európai uniós pénzekkel is csaló bűnbandát. Az általuk okozott kár az ügyben meghaladja az 5 millió eurót. A nyomozást a Laura Codruța Kövesi által vezetett Európai Ügyészség koordinálja. 30 embert kihallgatásra is bevittek. A gyanú szerint a bűnbanda tagjai 2017-től több mint 150 fiktív […]

Tovább

A Románok Egyesüléséért Szövetség felkérte az Európai Ügyészséget, az Európai Bizottság koronavírus elleni oltóanyag-beszerzéseinek kivizsgálására

Szerkesztő 2021. november 23.

 Mai közleményében a párt emlékeztet arra, hogy az Európai Bizottság több milliárd eurót költött az uniós adófizetők polgárok pénzéből a vakcinákra, ezért a titkosított beszerzési szerződések és Ursula van der Leyen bizottsági elnök családjának gyógyszeripari kapcsolatai közérdeklődésre tartanak számot. Az AUR a sajtóban megjelentekre hivatkozva az állítja, hogy az Európai Bizottság elnöke, Ursula van der […]

Tovább

Az igazságügyi miniszter szerint történelmi pillanat, hogy az Európai Ügyészség elkezdte működését

Szerkesztő 2021. június 2.

Az Agerpres tájékoztatása szerint Stelian Ion igazságügyi miniszter tegnapi közleményében úgy fogalmaz, ‘történelmi pillanat az Európai Unió és Románia számára’, hogy az Európai Ügyészség tegnap megkezdte működését, és kijelentette, támogatni fogja az új európai intézmény működését. Az Európai Ügyészségnek hatásköre lesz többek között arra, hogy kivizsgálja az uniós pénzügyi érdekeket sértő bűncselekményeket az együttműködésben részt […]

Tovább

Megalakult az Európai Ügyészség Luxembourgban

Szerkesztő 2021. június 1.

A testületet Laura Codruța Kövesi európai főügyész vezeti. Vera Jourová, az európai értékekért és átláthatóságért felelős biztos a megalakulás alkalmából tartott sajtótájékoztatón az ügyészségről azt mondta, hogy: történelmi lépés a jogállamiságért folyó harcban. Az igazságügyi EU-s biztos ugyanakkor emlékeztette azt az 5 tagállamot, köztük Magyarországot is, akik nem vesznek részt ebben, hogy a csalás elleni […]

Tovább