A nyugdíjasok vagy az állami nyugdíjrendszer biztosítottjai, a fogyatékkal élő személyek, politikai és etnikai okból üldözött személyek, háborús veteránok, munkabalesetet szenvedett vagy szakmai megbetegedésben szenvedő személyek gyógykezelési jegyet igényelhetnek a megyei nyugdíjpénztáraknál. A gyógykezelés költségeit részlegesen vagy esetenként teljesen a társadalombiztosítási alapból fedezik. Egy előre meghatározott pontrendszer alapján számítják ki, hogy az igénylők milyen kezelési jegyet kaphatnak, illetve hol kezeltethetik magukat. Beleszámít az is, hogy az utóbbi két évben volt-e már az illető személy gyógykezelésen, milyen nyugdíjas kategóriát képvisel, és hogy mennyi a nyugdíja. A jegyek kiváltására tíz nap áll a nyugdíjasok rendelkezésére. A Maros megyeiek inkább Szovátán kezeltetetik magukat, míg a Hargita megyeiek számára Tusnádfürdő a legnépszerűbb helyszín. Csakhogy ezekre az üdülőtelepekre évről évre kevesebb gyógykezelési jegyet bocsátanak ki. Aki sem Szovátára, sem Tusnádra nem jut el, az többek között Kovásznát, Félixfürdőt, Május 1 Fürdőt, Algyógyot, Herkulest, Buziásfürdőt, Pucioasat választhatja, illetve olyan tengerparti üdülőhelyeket, mint Észak-Eforie vagy Neptun.