November elseje kora délutánig visszaállították a határellenőrzést az olaszországi határbelépőknél a G20-csoport szombaton kezdődő állam és kormányfőinek találkozója miatt, amelyre többek között Joe Biden amerikai elnököt is várják, valamint tüntetőket Európa több országából – közölte a római belügyi tárca tegnap. A Transindex tájékoztatása szerint a világ tizenkilenc legnagyobb gazdaságát képviselő állam és az Európai Unió vezetőinek értekezletét szombaton és vasárnap tartják, ami a G20-csoport soros olasz elnökségének utolsó találkozója lesz. Számos vendég már korábban megérkezik, közöttük Joe Biden amerikai elnök, akit pénteken Ferenc pápa fogad a Vatikánban. Rómába várják többek között Ursula von der Leyent az Európai Bizottság vezetőjét, Emmanuel Macron francia elnököt, Angela Merkel leköszönő német kancellárt. A G20-csúcs három fő témája a nemzetközi járványhelyzet, a klímaváltozás és a gazdasági fenntarthatóság lesz.