Az economica.net tájékoztatása szerint a szegények részaránya az észak-moldvai és bukovinai megyékben a legmagasabb. Az ország lakosságának 23,4 százaléka él a szegénységi szint alatt, közölte az Országos Statisztikai Intézet. Ez mintegy 4,5 millió embert jelent. A szegények részaránya az idősek, a munkanélküliek és a nagycsaládok körében a legmagasabb. A három vagy több gyermeket  nevelő családok több mint fele minősül szegénynek. A statisztikákból kiderül, hogy 65 év fölött lényegesen magasabb a nehezen élők aránya: 42,1 százalék. Az egyedülálló nőket inkább fenyegeti a nélkülözés veszélye, mint a férfiakat, előbbiek esetében 40,8 százalék a szegények aránya, utóbbiakéban 25,6 százalék. A szegények részaránya a gazdaságilag leginkább elmaradott észak-keleti régióban a legmagasabb, 35,6 százalék, majd a dél-nyugati Olténia következik 32,7 százalékkal. A legtehetősebb Bukarest és vonzáskörzete, Ilfov megye, ahol a lakosságnak csak 2,4 százaléka él szegénységben.