Sikeresen végrehajtotta első repülését Kína legújabb fejlesztésű, pilóta nélküli helikoptere, a T1400, amely mérföldkőnek számít az ország alacsony légterű repüléstechnikai fejlesztéseiben, és új szintet jelent az egytonnás kategóriába tartozó légi eszközök korszakában – jelentette a kínai állami média tegnap a gyártó cégre hivatkozva. Az első tesztrepülésen a jármű „lebegést, útvonal szerinti repülést és precíziós leszállást” végzett, számol be az MTI. Tien Kang-jin, a gyártó vállalat elnöke elmondta, hogy a jármű legnagyobb felszállótömege 1400 kilogramm, teherbírása pedig 650 kilogramm. A T1400 több mint nyolc órán keresztül képes a levegőben maradni, és kifejezetten szélsőséges környezeti viszonyokra tervezték, mínusz 40 és plusz 55 Celsius-fok között tud működni. Emellett 6500 méteres repülési magasságot képes elérni, és erős szélben is stabil marad.