Görögország európai segítséget kap az erdőtüzek elleni küzdelemben: hat országból több mint kétszáz tűzoltó – közöttük számos romániai, ezen belül nagyváradi – segít majd egymást váltva görög kollégáinak. Az első tűzoltók már meg is érkeztek szombaton a görög fővárosba. Az Európai Unió idén egy olyan kísérleti projektet indított el, amelynek célja, hogy végül egy állandó, egész Európára kiterjedő együttműködési programmá váljon. Görögországban gyakoriak az erdőtüzek, amit a forró és száraz időjárás és a gyakori erős szél is fokoz. Románia más országokkal, köztük Oroszországgal és Törökországgal együtt 2021 augusztusában is segített Görögországnak a kiterjedt erdőtüzek leküzdésében.