Romániában küzdenek a legtöbben plusz kilókkal Európában. – derül ki az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat legfrissebb, 2017-es adatokon alapuló jelentéséből. Az Eurostat adatai szerint 2014-ben Románia a kilencedik helyen állt az EU tagállamai között, akkor a felnőtt lakosság 55,8 százaléka volt túlsúlyos és 9,4 százaléka elhízott. Három évvel később azonban a túlsúllyal élők aránya 62,9 százalékra nőtt, amivel az első helyre lépett elő az ország a tagállamok között. A kutatás szerint tehát 2017-ben Romániában élt a legtöbb túlsúlyos felnőtt Európában.