Radu Miruță védelmi miniszter kedden a hivatalában tárgyalt Szerhij Bojev ukrán védelmi miniszterhelyettessel az ukrán–román védelmi együttműködés lehetőségeiről, főként harci drónok közös fejlesztéséről és gyártásáról. A megbeszélések a nemrég megkötött román–ukrán stratégiai partnerségre az SAFE hadiipari hitelprogram keretében megvalósuló együttmûködésre összpontosítottak, idézi a tárca közleményét az Agerpres hírügynökség. A találkozón a felek megvitatták a dróngyártásban való együttműködés lehetőségeit, valamint a technológiatranszfer különböző formáit. Radu Miruță emlékeztetett arra, hogy a román–ukrán dróngyártás 200 millió eurós finanszírozásban részesül a SAFE program keretében, és a román fél célja, hogy a védelmi minisztérium aktív partnerként vegyen részt a megvalósításában. Hozzátette: jelenleg egy szakmai csapat felállításán dolgoznak, a szerződés aláírását pedig május végére tervezik. A közlemény szerint a román és ukrán szakemberek, illetve védelmi ipari vállalatok közötti egyeztetések a következő napokban is folytatódnak.