A korábbi brit pénzügyminiszter, Rishi Sunak kapta a legtöbb szavazatot a brit Konzervatív Párt elnöki székéért, egyben a brit miniszterelnöki pozícióért zajló küzdelemben. A második helyre a kereskedelempolitikáért felelős államtitkár került, a harmadikra pedig a külügyminiszter. A szavazás ma folytatódik és addig folytatódik, amíg két jelöltre szűkül a versengés. Ha egyikük sem lép vissza a másik javára, akkor innentől kinyílik a vezetőválasztási folyamat, és a Konzervatív Párt 160 ezer regisztrált tagja döntheti el postai szavazással, ki legyen a párt új vezetője, aki az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke is lesz. A több szavazási körön át tartó vezetőválasztásra azután lett szükség, hogy Boris Johnson múlt héten bejelentette, távozik a pártelnöki, és így a miniszterelnöki tisztségről is.