Emmanuel Macron francia elnök rendkívüli európai csúcstalálkozót hív össze mára Párizsba Donald Trump miatt – írja a Politico. Részleteket nem lehet nagyon tudni, úgy tűnik Németország, Olaszország, Nagy-Britannia, Lengyelország és Dánia is meghívást kapott. Más források azt állítják, Spanyolország is ott lehet a találkozón, valamint Mark Rutte NATO-főtitkár jelenlétére is lehet számítani. Az európai vezetők azután kezdtek mozgolódni, hogy világossá vált Trump kihagyná Európát az Ukrajna és Oroszország közötti béketárgyalásokból. Donald Trump ukrajnai különmegbízottja, Keith Kellogg, kijelentette: az európai vezetőkkel konzultálni fognak, de azok nem vehetnek részt az USA és Oroszország közötti, a háború befejezéséről szóló tárgyalásokon. Kellog szerint a korábbi próbálkozások kudarca épp abból fakadt, hogy túl sok fél kapott helyet a tárgyalóasztalnál. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a tervek szerint ma Brüsszelben találkozik Trump elnök ukrajnai–oroszországi különmegbízottjával.A csúcstalálkozó hírére Romániában már el is kezdődtek a politikai csatározások, főleg azért, mert az ország nem szerepel az esetleges meghívottak között. Nicușor Dan független elnökjelölt bejelentette, hogy Ilie Bolojan ügyvivő államfőnek és Emil Hurezeanu külügyminiszternek „kötelessége” helyet szerezni az Emmanuel Macron francia elnök által sürgősen összehívott párizsi tárgyalások asztalánál.