A július 28-i, szlovéniai Olimpija Ljubljana csapat– Sepsi OSK mérkőzés-megfigyelője jegyzetei alapján az európai labdarúgó szövetség tegnap küldött levele szerint 10 ezer eurós büntetéssel sújtotta a háromszékieket – közölte ma a klub hivatalos közösségi oldala. A klub szerint a svájci megfigyelő úgy értelmezte, hogy a sepsiszentgyörgyi szurkolók a mérkőzés 34. percében a megszokott „Szentgyörgy! Szentgyörgy!” skandálás mellett a karjaikat rasszista gesztussal emelték a magasba a szívüktől indítva. A pénzbüntetésen túl a csütörtöki hazai mérkőzésen kötelesek lesznek 500 helyet szabadon hagyni, leállítva ezzel a további jegyértékesítést. Ezeket a helyeket kizárólag csak gyerekek foglalhatják el – emelték ki. A székely klub képviselői fellebbeznek a döntés ellen, de mivel azt csak később tárgyalják, a klub le kellett állítsa a jegyárusítást, és felkérte a szurkolóit, hogy legközelebb ne egy, hanem mindkét kezüket lendítsék szívüktől az ég felé.