A Székelyhon tájékoztatása szerint a román ifjúsági és sportminiszter, Ionuț Stroe bejelentette, hogy az általa vezetett intézmény megvizsgálja annak a lehetőségét, hogy az ősz végén a szurkolók bizonyos feltételekkel visszatérhessenek a stadionokba. A tárcavezető közlése szerint október elsején a kormánynál kiértékelik, hogy milyen hatásai voltak az utóbbi időben meghozott intézkedéseknek, mint az iskolakezdés, a bizonyos sporttevékenységek engedélyezése, az éttermek és a mozik megnyitása, illetve a választási kampány lefolyása. Ionuț Stroe kiemelt célja, hogy a szurkolók még ebben az évben visszatérhessenek a stadionokba. Ez legkorábban az ősz végén történhet meg. A nézők természetesen korlátozott számban és jól meghatározott feltételek mellett lehetnének jelen a lelátókon. Romániában utoljára március elején rendeztek mérkőzéseket nézők előtt.