Az Agerpres tájékoztatása alapján Florin Cîţu szenátusi elnök a parlament tegnapi ülésén kijelentette, Oroszországot teljesen izolálni kell gazdaságilag. Ezen az ülésen Volodimir Zelenszkij ukrán államfő is beszédet intézett a törvényhozókhoz. Cîţu hangsúlyozta, hogy minden eszközt fel kell használni a Vlagyimir Putyin orosz elnök által teljesen indokolatlanul indított háború megállítására. Kifejtette, ez azt jelenti, hogy Oroszországot teljesen izolálni kell gazdaságilag. Florin Cîţu kiemelte, a bucsai mészárlás nem maradhat büntetlenül, ugyanakkor emlékeztetett, hogy Románia már kérte a Nemzetközi Büntetőbíróságtól, indítson kivizsgálást az ukrajnai atrocitások ügyében népirtás, háborús bűntettek és emberiesség elleni bűncselekmények miatt.