A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke kifejtette, az utóbbi két évben sok magyar-román szakpolitikai egyeztetést rendeztek kormányzati szinten, miniszterek és államtitkárok találkoztak. Hozzátette: fontos üzenet, hogy a román államfő meghívta Bukarestbe a Novák Katalin  magyar köztársasági elnököt, valamint az is, hogy Novák Katalin is meghívta őt Budapestre és Klaus Iohannis is elfogadta a meghívást. Kelemen Hunor rámutatott: a két országnak és a két népnek számos közös érdeke van, ezeket könnyebb közösen, „erősebb hangon” érvényesíteni a régióban, az Európai Unióban. Kelemen Hunor fontosnak tartja, hogy az erdélyi magyar közösségnek az identitásmegőrzése, az intézmények működtetése, azoknak a továbbépítése élvezze a román kormány támogatását, a magyar kormány támogatását és ezekben a kérdésekben ne legyen vita a két állam között.