Kétszer többen kaptak színtízes átlagot a nyolcadikosok idei országos képességfelmérő vizsgáján, mint a tavalyin, de jelentősen nőtt azoknak az aránya is, akik az ötös átlagot sem érték el – mondta tegnap Ligia Deca . A tanügyminiszter tájékoztatása szerint idén a vizsgázók 23,8 százaléka nem érte el az 5-ös átlagot, míg tavaly 17,7 százalékos volt ez az arány. Míg 2021-ben 132, 2022-ben 221 nyolcadik osztályt végzett tanuló kapott mindenből 10-est az országos képességfelmérő vizsgán, addig idén 429-re nőtt a számuk. Ligia Deca emlékeztetett, hogy az óvások utáni végleges eredményeket július 4-én teszik közzé, ezt követi a gimnáziumi helyek elosztása a vizsgán elért eredmények függvényében. Az 5-ös alatti átlagok arányának megnövekedése kapcsán azt mondta, nem elég a képességfelmérő vizsga után szembesülni a tanulásbeli hiányosságokkal, ezért az új közoktatási törvény előírja, hogy a funkcionális analfabetizmus visszaszorítása érdekében évente felmérik majd a tanulók előmenetelét.