A kormánypártok vezetőinek legutóbbi találkozóján Kelemen Hunor kielégítő magyarázatot adott Orbán Viktor tusnádfürdői beszédére, megteremtve a feltételeit „a politikai stabilitás fenntartásának és a kormánykoalíció működésének” – jelentette ki tegnap Nicolae Ciucă kormányfő. Sinaián tartott sajtótájékoztatóján a PNL elnöke elmondta, hogy a koalíció ülésén az RMDSZ vezetője kifejtette, hogy jómaga nem vett részt a magyar kormányfő tusnádfürdői beszédén, és nem vonható felelősségre más politikusok nyilatkozatai miatt. Kelemen Hunor a koalíciós partnerekkel közölte azt is, hogy Orbán Viktor beszédének voltak olyan kifogásolt elemei, amelyeket árnyaltan kell kezelni, és ezekre a későbbiekben magyarázatot ad – tájékoztatott a kormányfő. Továbbá kiemelte, hogy világosan kiderült, hogy sem Kelemen Hunor, sem az RMDSZ nem távolodik el az euroatlanti demokratikus értékektől és elvektől (…) Olyan magyarázatot adott, ami jelenleg lehetővé teszi a politikai stabilitás fenntartását és a koalíció működését – mondta a miniszterelnök. Klaus Iohannis múlt hónapban bírálta Orbán Viktor magyar kormányfő Tusnádfürdőn tett kijelentéseit és közölte, hogy az RMDSZ-nek nyilvánosan tisztáznia kell az álláspontját ebben a kérdésben.