Németország felfüggeszti az Északi Áramlat-2 gázvezeték üzembe helyezését – tájékoztat a Maszol. A német szövetségi kormány azonnali hatállyal felfüggeszti az Északi Áramlat-2 földgázvezeték üzembe helyezésének folyamatát, válaszul arra, hogy Oroszország a nemzetközi jog súlyos megsértésével elismerte a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadár területek függetlenségét – jelentette be Olaf Scholz német kancellár tegnap Berlinben. A kancellár elmondta: utasította a gazdasági minisztert, hogy tegye meg a már elkészült vezetékrendszer üzembe helyezéséhez szükséges tanúsítványok kiadásának felfüggesztéséhez szükséges közigazgatási jogi lépéseket. A minisztériumnak az utóbbi napok fejleményei miatt újra kell értékelnie az ellátásbiztonságot. Ez az elemzés az üzembe helyezéshez szükséges tanúsítványok kiadásának egyik előfeltétele. A tárca illetékesei most új értékelést készítenek. Aláhúzta, hogy Oroszország a szakadár területek elismerésével nemcsak a nemzetközi jogot és a kelet-ukrajnai konfliktus rendezéséről szóló minszki megállapodást sértette meg, hanem az ENSZ Alapokmányát és az összes többi nemzetközi megállapodást is, amelyhez az utóbbi fél évszázadban csatlakozott. Ez a magatartás nem talál támogatásra a nemzetközi közösségben, és szigorú büntetőintézkedéseket tesz szükségessé – mondta Olaf Scholz a Moszkva döntését ugyancsak elítélő ír kormányfővel, Micheál Martinnal a megbeszélésük előtt tartott tájékoztatóján.