Az ügyészek nem találtak bizonyítékokat, amelyek alátámasztanák terroristák részvételét az 1989. decemberi eseményekben – derül ki a ’89-es forradalom büntetőperének vádiratából, amelyet tegnap tett közzé honlapján a legfőbb ügyészség. A vádiratban hangsúlyozzák, a bizonyítékok összevetése alapján levont következtetés értelmében semmi nem igazolja, hogy 1989. december 22. és 30. között terroristák vagy más erők a forradalommal és a forradalmárokkal szemben ellenséges akciókat hajtottak volna végre. Az ügyben kihallgatott személyek (katonák és civilek) közül többen állították, hogy valamilyen formában „terroristák” ellen harcoltak ebben az időszakban, a bizonyítékok logikus elemzése azonban azt mutatja, hogy ezek a személyek a kialakított terrorista veszély általános pszichózisában tévesen mérték fel a helyzetet. A legfőbb ügyész augusztus 3-án jelentette be, hogy újraindul a legfelsőbb bíróságon az 1989-es forradalom pere, amelyben Ion Iliescu volt államfőt emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják. A katonai ügyészek első alkalommal 2019 áprilisában küldték el a legfelsőbb bíróságnak a vádiratot, a per azonban elakadt az előzetes szakaszban, amelyben felek kérelmeit és kifogásait, illetve a bizonyítékok törvényességét vizsgálják meg. A legfelsőbb bíróság végül 2021 novemberében több hiányosságra hivatkozva visszautalta a katonai ügyészségnek a vádiratot.