Azok a közalkalmazottak, akiknek idén nőtt a fizetésük, nem részesülnek az 5 százalékos béremelésben – jelentette be ma a kormányszóvivő. Jövő év január 1-jétől 5 százalékkal nőnek a bérek a közszférában, az intézkedés azonban nem terjed ki a 2023-ban fizetésemelésben részesült közalkalmazottakra és azokra, akiknek a bérét külön törvény szabályozza – nyilatkozta a mai kormányülés után a kabinet szóvivője. Mihai Constantin szerint ezen elv alapján nem részesülnek az 5 százalékos béremelésben a tanügyi és az igazságügyi alkalmazottak, de sem az országos adóhatóság, sem pedig az egészségbiztosítási pénztárak alkalmazottai. Az erről szóló jogszabály tervezetét még az év vége előtt elfogadja a kormány – tette hozzá a szóvivő.