Raed Arafat az Antena 3 egyik műsorában elmondta, ha a fővárost karantén alá is helyeznék, az nem az Országos Közegészségügyi Intézet javaslata alapján fog történni. Sokkal magasabb döntéshozatali szinten kell megvizsgálni ezt a lehetőséget, mivel a következmény sokkal összetettebb. Továbbá az országos katasztrófavédelem vezetője rámutatott, az Országos Közegészségügyi Intézet valóban tett erre vonatkozó javaslatot, és mára összehívták a műszaki-tudományos szakbizottságot, hogy ezt a kérdést megvitassa, majd ezt követően az országos vészhelyzeti bizottságnak kell döntenie arról, hogy kiadható-e egy ilyen rendelet vagy sem. Véleménye szerint azonban a fővárosban és Ilfov megyében nem fogják elrendelni a karantént. Szerinte azonban fontos lenne a digitális uniós Covid-igazolvány kötelezővé tétele bármilyen gazdasági tevékenység esetében, a vírus terjedésének korlátozása érdekében. Ez azonban nem jelentené azt, hogy korlátozni fogják a lakosságot az alapvető szükségleteket kielégítő termékek beszerzésében, ugyanis az intézkedés például az élelmiszerüzletekre nem vonatkozna.