Heves vitával zajlott ma Bánffyhunyadon a helyi képviselőtestület ülése az Erdélyi Református Egyházkerület által, a magyar kormány támogatásával felépített új óvoda ügyében. A Szociáldemokrata Párt továbbra is bírálta a kezdeményezést, hogy a vadonatúj épületben magyar óvoda jöhessen létre és elutasította annak a tanácsi határozatnak az elfogadását, amely ehhez szükséges. Bánffyhunyad önkormányzatának tanácsosai többségi szavazattal utasították el annak az oktatási épületegyüttesnek az ingyenes átvételét, amelyet az Erdélyi Református Egyházkerület a magyar tannyelvű bölcsődei és óvodai oktatás körülményeinek javítására ingyenesen ajánlott fel. Mi több, az Erdélyi Református Egyházkerület felajánlotta az épület számláinak egy éven át történő fizetését is. Csoma Botond Kolozs megyei RMDSZ-elnök, parlamenti képviselő hivatalos Facebook-oldalán közölte, hogy elutasítanak minden olyan – főként a román közbeszédben elhangzott – vádat, amely a szegregációra irányult”. A képviselő szerint a kialakult helyzet egyértelműen a bánffyhunyadi magyar és román közösség érdekei ellen szól, hiszen az új épület átvételének hiányában szeptembertől mind a magyar, mind pedig a román bölcsődébe járó gyerekeket a jelenleg zsúfolásig megtelt helyszínen kell fogadni.