Nem fizeti ki az energetikai cégekre kivetett 60 százalékos extraprofitadót az OMV Petrom. Ezt a többségi osztrák tulajdonban levő vállalat vezetősége jelentette be, arra hivatkozva, hogy ez a kötelezettség csak azon cégekre vonatkozik, melyeknek bevételei legalább 75 százalékban kőolaj és földgáz kitermelésből, illetve kőolaj finomításból származnak. Az OMV Petrom esetében ez a feltétel nem teljesül, állítja a cégvezetés. A vállalat bevételeinek jelentős részét a benzinkutak adják, márpedig a kőolajipari termékek kiskereskedelme nem esik az extraprofitadó hatálya alá. Adrian Câciu pénzügyminiszter szerint az előzetes pénzügyi adatokat februárban fogja közölni a vállalat, a véglegeseket pedig júniusban, s akkor derül majd ki, hogy köteles-e befizetni a cég az extraprofitadót. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy ez az új adó nem az OMV Petrom ellen irányul, az egész ágazatra kivetett adóról van szó.