Határozottan negatív kicsengésű az Európai Bizottság legújabb tanulmányának Romániára vonatkozó fejezete, írja az economica.net. A 2020-as helyzetre vonatkozó dokumentum szerint még mindig nem zártunk be 42 hulladéklerakót, ami miatt Románia büntetésre számíthat. A dokumentum szerzői szerint „a hulladékkezelés tekintetében az előrelépés minimális, az újrahasznosítási és komposztálási arány valójában nem nőtt.” 2020-ban a háztartási hulladék 14 százalékát hasznosítottuk újra, ami hajszálra megegyezik a 2017-es értékkel. Viszonylagos előrelépés mégis történt, 2018-ban ugyanis a reciklálás mértéke 11 százalékra esett, 2019-ben pedig 12 százalék volt. Egyelőre tehát fényévekre vagyunk az Európai Unió 48 százalékos átlagától. Az Európai Bizottság adatai szerint a 2015-ös évi 247 kg-ról 2020-ra 287 kg-ra nőtt az egy főre jutó háztartási hulladék. Ez jóval elmarad az EU 505 kg/fős átlagától, azonban az alakulása azt mutatja, „hogy Románia gazdasági növekedését még nem sikerült lekapcsolni a hulladéktermelésről.”- áll a dokumentumban.