Infrastrukturális beruházások, kulturális intézmények felújítása, egészségügyi fejlesztések jellemezték a munka nagy részét a megyei önkormányzatoknál 2022-ben. Az orosz-ukrán konfliktus hatásai miatt viszont maradtak még befejezetlen projektek. Az Erdélyi Magyar Televíziónak Kovászna, Hargita és Maros megyei önkormányzatának vezetője, valamint a Kolozs megyei tanács alelnöke nyilatkozott. Péter Ferenc, Maros megyei tanácselnök az egészségügyben elért eredményeket tartja a legfontosabbnak az idei évre vonatkozóan, hiszen nemrégiben sikerült az onkológiai klinika új épületét átadniuk, amely teljesen új felszereléssel járul hozzá a betegek kezeléséhez. Emellett infrastrukturális beruházásokból sem volt hiány Maros megyében: több kulturális intézményt újítottak fel, és útfejlesztésekre is sor került. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke annak ellenére, hogy a várt kormányzati támogatásokat nem kapták meg, és az EU-s pályázati kiírásokból kihagyták a megyei önkormányzatokat mégis eredményekkel teli évnek jellemezte az ideit. Hargita megyében, hitellehívásokhoz fordultak, és azon dolgoztak, hogy a kis falvak ne öregedjenek el, a gazdasági élet számára legyenek feltételek, a kulturális, oktatási élet legyen biztosítva, az egészségügy fejlesztése legyen töretlen.