A végéhez közelednek a parajdi sóbánya bejárati tárnájában a július végi iszapszivárgások miatt szükségessé vált munkálatok, és a remények szerint a létesítmény néhány napon belül újra látogatható lesz. A bánya igazgatója, Seprődi Zoltán az AGERPRES-nek ma elmondta, hogy a teljes érintett területen betonozási munkálatok zajlanak. Az igazgató közlése szerint az újranyitás időpontjáról a parajdi sóbánya honlapján és a Facebook-oldalán tájékoztatni fogják a turistákat. Elmondta azt is, hogy a földalatti kezelőbázis bezárása naponta átlagban 100 ezer lej veszteséget okozott a vállalatnak, tekintettel arra, hogy augusztus a legforgalmasabb hónap, turisztikai főszezonnak számít a bánya számára. Seprődi hangsúlyozta, elsődlegesnek tartják az emberek biztonságát, ezért döntöttek a bánya bezárásáról és a szükségessé vált munkálatok elvégzéséről. A statisztikai adatok szerint augusztusban átlagban mintegy 200 ezer turista keresi fel a parajdi sóbányát, akadnak napok, amikor 6-7 ezer ember tölti meg a létesítmény föld alatti csarnokait.