A Szociáldemokrata Párt elnöke, Marcel Ciolacu azt szeretné, ha a februárban kezdõdõ ülésszakban a parlament megvitatná a Románia közigazgatási-területi átszervezésérõl szóló törvénytervezetet. A PSD székházánál nyilatkozó kormányfõ a sajtónak ma elmondta, hogy a pártban létrehoztak egy munkacsoportot a jogszabály kidolgozására. A PSD szóvivõje, Lucian Romașcanu korábbi beszámolója szerint a munkacsoport létrehozásáról ma reggeli ülésén döntött a párt országos politikai tanácsa. Emlékeztetett arra, hogy a közigazgatási-területi átszervezés a politikai osztály nagyon régi ígérete, amelyik az ország megreformálásába illeszkedik. Ezáltal hatékonyabbá lehet tenni a helyi közigazgatást, aminek közvetlen következményeként csökkenni fognak a helyi hatóságok kiadásai – magyarázta. Hozzátette, hogy a közigazgatási-területi átszervezéshez sok minden tartozik, az oktatástól az egészségügyön át az infrastruktúráig. Hangsúlyozta, hogy az átszervezés alapelve nem a települések megszüntetése, hanem az egybeolvasztásuk lesz.