A koronavírussal fertőzött betegek számára Hargita megyében fenntartott intenzív terápiás ágyak mindegyikét elfoglalták – közölte az Agerpres hírügynökség a két város kórházvezetőségének nyilatkozata alapján. Lukács Antal, az udvarhelyi kórház igazgatója, elmondta, hogy a városi egészségügyi intézményben tíz intenzív terápiás ágyat tartanak fenn a Covid-19-ben szenvedő betegeknek, és jelen pillanatban az összes foglalt. A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban négy intenzív terápiás ágyat tartanak fenn a koronavírusos betegek számára, amelyeknek jelenleg mindegyikét elfoglalja egy-egy beteg. A megyeszékhely kórházában 78 ágynál tudnak mesterséges lélegeztetést biztosítani azon pácienseknek, akik közepesen súlyos vagy súlyos állapotban vannak. 30 oxigénnel felszerelt ágyat az enyhe állapotban lévő betegek számára tartanak fenn, míg további 26-ot azoknak, akik fertőzésgyanúsak.