Az Agerpres tájékoztatása szerint Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt első alelnöke tegnap kijelentette, hogy ha az USR PLUS és az AUR által benyújtott bizalmatlansági indítvány a parlament plénuma elé kerül, a PSD törvényhozói megszavazzák, addig azonban a szociáldemokraták nem hajlandóak részt venni a ‘hatalmon lévők cirkuszában’. A hat miniszter és a miniszterelnök-helyettes lemondása nyomán logikusan az következne, hogy Florin Cîţu kormányfő bizalmat kér a parlamenttől a megváltozott politikai összetételű kormánya számára, és ez esetben a PSD ellene szavazna – fejtette ki Grindeanu a pártja országos politikai vezetőtestületének ülése után. Leszögezte, hogy alakulata kitart a korábban kifejezett álláspontja mellett, miszerint az egész kormánynak, ‘mind Barnának, mind Cîţunak távoznia kell’.