– jelentette be az Interfax orosz hírügynökség szombaton az ország egészségügyi minisztériumára hivatkozva. Az orosz egészségügyi miniszter korábban közölte, hogy a vakcina első adagjait két héten belül legyártják, elsősorban az egészségügyben dolgozók számára. A miniszter egyúttal szerdán hangsúlyozta, hogy az oltóanyag klinikai ismeretekre és adatokra épülő megoldáson alapul. A vírus elleni vakcina hivatalos bejegyzését Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden jelentette be.