Az Európai Unió megkezdte diplomatáinak és több uniós állampolgár első csoportjának kimenekítését Kartúmból – jelentette be tegnap Charles Michel, az Európai Unió tagállamainak vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke Twitter-üzenetében. Josep Borrell uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő többek között azt írta a Twittere, hogy a nap folyamán beszélt a szudáni fegyveres erőket irányító Abdel tábornokkal, valamint Mohamed Hamdan Dagalo tábornokkal, egy másik katonai egység, a Gyors Támogatási Erők parancsnokával, és azonnali tűzszünetet sürgetett. Szudánban a 46 millió lakosú északkelet-afrikai országot a 2021-es katonai hatalomátvétel óta uraló, az imént említett két katonai vezető szakítása torkollt vérengzésbe. A két tábornok még egymás szövetségese volt. Most viszont Abdel Fattáh al-Burháni – aki a 2021. októberi puccs óta az országot irányító katonai tanács vezetője – azzal vádolja volt társát, hogy a hatalom megszerzésére törekszik.