Nem fejeződnek be Parajdon a sürgős munkálatok a július 1-jei határidőig – közölte tegnap Facebook-oldalán a gazdasági miniszter. Radu Miruță a helyszíni tapasztalatairól számolt be a bejegyzésében. Azt írta, hogy Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszterrel együtt azért látogatott el Parajdra, mert a különböző jelentések helyett a valóságot akarta megismerni. Amit eddig mondtak neki, annak egy része kozmetikázott. Ezt tapasztalta a helyszínen- fogalmazott a tárcavezető. Miruță szerint a sürgős munkálatok sem fognak befejeződni a július 1-jei határidőig, és nem csak előre nem látható okok miatt késnek. Elmagyarázta, hogy még 70 hegesztést kell elvégezni a Korond-patak elvezetésére használt két méter átmérőjű csövek összeillesztéséhez, és csak napi öt-hét hegesztésre van kapacitás. Beszámolt arról is, hogy a régi bánya tárnái színültig megteltek hatmillió köbméter, sóval telített vízzel. A falak és födémek helyenként beomlanak, aminek következtében sós víz tör a felszínre. Közölte azt is, hogy ma reggeltől a károsult helyi vállalkozók igényelhetik a tavalyi forgalmuk 15 százalékának megfelelő állami támogatást. Ugyanakkor a szakértők vizsgálják egy új sóbánya megnyitásának a lehetőségét, ha pedig ez megvalósul, a helyi közösség visszatérhet a korábbi foglalatosságaihoz – tette hozzá a miniszter.