A város református és a római katolikus temetőiben legtöbb nyolc koszorút helyezhetnek el ezután a sírokon. Az erről született döntést június közepén fogadták el a református, római katolikus, unitárius és evangélikus gyülekezetek képviselői. Ezzel egyidőben szorgalmazzák a koszorúmegváltást is. Henter György, a vártemplom református lelkésze szerint azért hozták be ezt a szabályt, mert a sok koszorú összetevőinek szelektív szétválasztása sok munka és hulladék. A lelkész kiemelte, a koszorún levő virágok télen percek alatt megfagynak, nyáron órák alatt fonnyadnak meg, ezért ennek helyettesítésére a temetéseken egy perselyt helyeznek el, ahova be lehet tenni azt az 50–100 lejt, amit koszorúra szánnának. Ezt az adományt megkapja az elhunyt családja és saját belátása szerint használja fel. A koszorúk helyett lehet egy-egy szál virágot vinni a sírra, vagy esetleg egy cserép élő virágot, ami sokáig megmarad.