Mától eltörölnek minden korlátozást- tájékoztat az maszol. Alexandru Rafila egészségügyi miniszter tegnap délután bejelentette: miután március 8-án éjfélkor lejár a veszélyhelyzet, szerdától minden korábbi korlátozó intézkedés érvényét veszti és újakat már nem vezetnek be. A tárcavezető elmonda: a veszélyhelyzet lejártával megszűnik a maszkviselési kötelezettség, ugyanakkor szakemberként azt tanácsolja, hogy a nyilvános zárt terekben vagy forgalmas helyeken továbbra is viseljük az orrot és szájat eltakaró megfelelő védőmaszkot. Mától oltási igazolvány felmutatása nélkül szabadon lehet közlekedni és a vendéglátóipari egységek sem kérik ezeket, továbbá nem szükséges kitölteni az országba belépéskor a digitális beutazási adatlapot és oltási igazolást sem kérnek ezután – közölte az egészségügyi miniszter. Az egyetemek átmeneti időt határozhatnak meg arra, hogy az online oktatási formáról mennyi idő alatt térnek át a személyes, illetve jelenléti oktatásra. Az iskoláknak ilyen problémájuk nincs, mivel eddig is jelenléti oktatással zajlott a tanítás – mondta Rafila.- a Továbbá Az Országos Vészhelyzeti Bizottság tegnap esti határozatával eltörölte a koronavírus-fertőzöttekre, a kontkatszemélyekre és a védettség nélküli beutazókra vonatkozó karanténszabályozást.