A kongresszus idei mottója és fő témája a „Szívügyünk a család”, amellyel arra világít rá a szövetség, hogy a következő évben a családvédelem és a családok megerősítését szolgáló közpolitikák kerülnek előtérbe. A meghívottak közül elsőként Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt elnöke köszöntötte a kongresszust. Mint mondta, azért jött ma az RMDSZ marosszentgyörgyi kongresszusára, hogy elmondja, a PNL mint liberális értékeket valló szervezet továbbra is kész együttműködni az RMDSZ-szel. Orban kiemelte, Romániának stabil kormányra van szüksége, amely képes véghezvinni a vállalt feladatokat és amely rendelkezik a parlamenti többséggel, hogy gyakorlatba ültethesse a felvállalt reformokat. Florin Citu kormányfő elmondta, túlélik ezt a válságot és maradnak négy évig kormányon”. Hozzátette, Az RMDSZ egy olyan partner, amelyről tudják, hogy támaszkodhatnak rá. A kormányfő szerint amellett, hogy alkudoznak bizonyos kérdésekben, tudják róla, hogy nem fogja megzsarolni, vádolni partnereit, hiszen „az RMDSZ egy olyan szervezet, amelyben bízni lehet”.