London történetének legkomolyabb biztonsági művelete zajlik ma le, II. Erzsébet királynő temetésének a napján. Ma a világ vezetői is végső búcsút vesznek a helyszínen a brit uralkodótól.  A temetésre több százezer látogatót várnak Londonba, a szertartáson a hely szűke miatt alig kétezren lehetnek majd jelen, miközben becslések szerint akár a négymilliárdot is elérheti azoknak a száma, akik a televízióban követik élőben az eseményeket. Az Egyesült Királyság királynője és 14 nemetközösségi állam, valamint az anglikán egyház feje 96 éves korában hunyt el. A BBC ma reggeli összesítése szerint reggel fél 9-ig több mint 400 ezren vonultak el II. Erzsébet királynő londoni ravatala előtt.