A marosvásárhelyi orvosi egyetem gyógyszerészeti karának épületében, péntektől hétfőig 72 óra alatt 7377 személyt oltottak be. Ebből 6799 fő az emlékeztető adagra, 578 személy pedig az első adagra érkezett. A Székelyhon tájékoztatása szerint Leonard Azamfirei, az egyetem rektora elmondta, az immár második alkalommal megrendezett oltásmaratonon a dolgok természetesen mentek, ismét bizonyítva a folyamatosságot és a szakmaiságot. Az immunizálás ez alkalommal is megszakítás nélkül, éjjel-nappal történt. A tíz oltókabinnal rendelkező oltópont pénteken reggel nyolckor nyitott, majd hétfőn reggel nyolckor zárult, és ezúttal is a Pfizer vakcinájával oltottak. Háromszáz önkéntes segített az akció lebonyolításában, és most már a 12 éven felüli gyerekeket is beoltották szülői engedéllyel.