Az Agerpres tájékoztatása szerint  Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt elnöke levélben értesítette tegnap Ursula von der Leyent és Frans Timmermanst, az Európai Bizottság elnökét, illetve alelnökét, a Florin Cîţu miniszterelnök vezette kormány ‘demokráciaellenes kisiklásairól’. A PSD elnöke úgy fogalmaz, hogy a liberális kormány ‘elpolitizálja a közpénzt, az európai alapokat és a köztisztségeket’, és úgy véli, hogy a román állampolgárok az ‘EB védelmére szorulnak. Ciolacu levelében egyebek mellett kiemeli, hogy az elmúlt 30 évben először fordul elő, hogy az ellenzék egyetlen költségvetés-módosító javaslatát sem fogadták el, hogy utólag hozzáadtak a büdzséhez egy ‘átláthatatlan mellékletet’, amellyel a győztes pártok által vezetett régióknak osztottak pénzeket. Felrója azt is, hogy a helyreállítási terv összeállításakor senkivel sem konzultáltak, hogy egy nap alatt több mint ezer iskolaigazgatót váltottak le, valamint, hogy rendszeres támadásokat intéznek a Nép Ügyvédje, az alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ellen.