A Nemzeti Sport értesülései szerint László Csaba lesz a román élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Superliga) szereplő Sepsi OSK vezetőedzője. Mint ismert, a Sepsi hétfőn hozta nyilvánosságra: nem sokkal több, mint egy hónap után szerződést bont a vezetőedzőjével, Dorinel Munteanuval. A klub egyelőre nem adott ki semmilyen hivatalos közleményt azzal kapcsolatban, ki venné át a csapatot, viszont lapértesülések szerint László Csaba lesz a sepsiszentgyörgyiek új mestere az idény végéig. A 61 éves székelyudvarhelyi születésű tréner 2019-ben már ült a Sepsi kispadján. A Kárpát-medencén belül, szentgyörgyieken kívül az FTC-t, az MTK-t, a DAC-ot, valamint beugróként a Csíkszeredát is irányította már, emellett dolgozott a magyar válogatott másodedzőjeként, Lothar Matthäus munkáját segítve. Régiónkon kívül vezette a belga Charleroi-t, a skót Heartsot és a Dundee Unitedet, az indiai Chennaiyint, valamint a litván és az ugandai válogatottat is. A Sepsi jelenleg a tizenhat csapatos román élvonal 14., kiesés elleni osztályozót érő helyén áll. Az idényben még három bajnokin van lehetősége ennél jobb helyezést kiharcolnia.