Az Egészségügyi Világszervezet romániai képviselője szerint a mostani tapasztalat azt mutatja, hogy jelentősen kevesebben kapják meg a koronavírus elleni vakcina első dózisát, mint amennyien a második adagban részesülnek, és ez az oltási kedv lanyhulását jelzi. A mikrobiológus professzor rámutat, míg jelenleg megközelíti vagy meghaladja a napi 1oo ezer személyt az immunizáltak száma, a következő hetekben csökkenő tendenciára kell számítani. Rafila szerint ugyanis, tévhit az, hogy a korlátozások enyhítése a járvány eltűnését jelenti. Hozzátette: bár a legújabb járványügyi rendelet szerint csupán zsúfolt kültereken, azaz piacokon, vásárokon és buszmegállókban kell viselni a maszkot, zsúfolt térnek számít minden olyan hely, ahol nem tartható az emberek közötti másfél méteres távolság, ezért javallott ilyen esetekben is védenünk magunkat.