Közvitára bocsátotta ma a pénzügyminisztérium az ipari létesítményekre kivetett úgynevezett oszlopadó kiszámításának és bevallásának mechanizmusát rögzítő sürgősségi kormányrendelet tervezetét. A szaktárca közleménye szerint a minisztérium szakemberei februárban és márciusban egyeztettek valamennyi érintett ágazat képviselőivel, és a javaslataik figyelembevételével dolgozták ki az adótörvénykönyvet módosító tervezetet. A beérkezett javaslatok alapján a speciális építményekre kivetett adót a magáncégek esetében a létesítmények nettó értékének 1 százalékában, az állam és a helyi önkormányzatok által birtokolt létesítmények esetében pedig értékük 0,5 százalékában szabták meg. A minisztérium becslései szerint 2025-ben hozzávetőlegesen 1 milliárd lejes bevétele lesz az államkasszának az oszlopadóból.