Közleményben reagált az Országos Sóipari Társaság (Salrom) a parajdi sóbánya beázásával kapcsolatos tegnapi rossz fordulatra. Az Országos Sóipari Társaság (Salrom) kedden kiadott közleményében emlékeztet, hogy az elmúlt napokban, hetekben sürgősségi munkálatokba kezdett, hogy elkerülje az újabb beázásokat, illetve az úgynevezett szuffóziót. Többek között betonoztak és szigeteltek a patakmeder kritikusabb pontjain, új elkerülő csatorna építésébe fogtak, valamint két gátat is emeltek a vízhozam szabályozására – emelték ki a közleményben. A jelenlegi helyzetben „a bányaterület megközelíthetetlen, így az ott dolgozó személyek és munkagépek szünetelnek. Amíg a vízhozam nem csökken, a munkálatok sem folytatódhatnak.” Szakértők folyamatosan figyelik a helyzet alakulását, és már megrendeltek egy geofizikai szakvéleményt is, amelynek eredményeit május 28-ára, szerdára várják. A kár mértékét egyelőre még a Salromnál sem tudják felbecsülni pontosan, de mint írják, „az anyagi veszteségek mellett a parajdi közösség mindennapi életét is súlyosan befolyásolja az árvíz”. A vállalat együttérzését fejezi ki a helyiekkel, és ígéri, minden tőlük telhetőt megtesznek a sóbányáért.