A Krónika tájékoztatása szerint a járványügyi óvintézkedésekre hivatkozva nem engedélyezték a hatóságok a több ezer fő részvételével a holnapra meghirdetett nagyszabású tüntetést, amelyen a súlyosbodó medveproblémákra akarták felhívni a figyelmet, egyúttal kiállva a témában megoldásokat kereső Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter mellett. A kezdeményezők emiatt átszervezték a megmozdulást, így holnap 12 órától Bukarestben öt helyszínen tartanak egyenként százfős tüntetést. Mint ismert Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter korábban bejelentette: olyan törvénymódosítást készít elő, amely azonnali beavatkozást tesz lehetővé a medvetámadások esetében. A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis csak hatvan napon belül lehet kilőni vagy eltávolítani a problémás egyedeket, a tervezet azonban ezt 24 órán belül lehetővé tenné.