Marosvásárhelyen március 14-étől 9 kitöltést segítő helyszín működik, és hétfőtől vasárnapig 8-12 és 16-20 óra között tartanak nyitva. Amennyiben az első napokban a tapasztalatok azt mutatják, hogy a hatékonyság érdekében változtatni kell, akár a helyszínek, akár pedig a nyitvatartás vonatkozásában, az önkormányzat meghozza a szükséges változtatásokat. Potrik Vilmos elmondása szerint az alpolgármester hozzátette, hogy a népszámlálással kapcsolatos, valamennyi helyi, érdeklődésre számot tartó információt a recensamant.tirgumures.ro oldalon is közzé fogják tenni, valamint Zöld számot is beüzemelnek, amely kifejezetten a marosvásárhelyi szervezésre, az összeíró pontok nyitvatartására, látogatására, az ottani tapasztalatokra vonatkozóan lesz hívható. A kérdőív helyes kitöltésével kapcsolatosan azonban a központi diszpécserszolgálatot kell hívni – tette hozzá Portik Vilmos.