Július 19-én rajtol el a kezdő vállalkozókat támogatni hivatott Start-Up Nation program harmadik kiírása – jelentette be tegnap a vállalkozásokért és idegenforgalomért felelős miniszter. Daniel Cadariu elmondta, 30 munkanapon át, azaz szeptember 1-je este 8 óráig várják majd a pályázók jelentkezését. A program költségvetése 2,2 milliárd lej. Ebből 520 millió lej áll jelenleg rendelkezésre, a fennmaradó 1,7 milliárd lejt a jövő hónapban esedékes költségvetés-kiigazításkor különítik majd el. A becslések szerint mintegy 10 ezer üzleti terv finanszírozására lesz elég a büdzsé, egy pályázó egy munkahely létrehozása esetén legtöbb 100 ezer, két munkahely létrehozása esetén legtöbb 200 ezer lej támogatást igényelhet. Az önrész a projekt értékének 5–15 százaléka között mozog majd.