Beperelte az iskoláját egy szatmárnémeti végzős diák, amiért kamerákat szereltek fel az osztályába. A Mihai Eminescu Főgimnázium vezetősége úgy kommentálta az esetet, hogy néhány diák fegyelmi vétsége miatt határozott úgy novemberben az intézmény vezetőtanácsa, hogy szükséges a kamerák felszerelése a tanteremben. Az ügyet a tavalyi év végén iktatták a szatmári bíróságon, miután az említett végzős osztály egyik már felnőtt diákja feljelentést tett miatta. Panaszában azt sérelmezi, hogy a megfigyelőrendszer sérti a személyes adatok védelméhez való jogát. A PresaSM úgy tudja, hogy erre az intézkedésre a diákok és a tanárok közötti súlyos konfliktusok miatt került sor, amelyek odáig fajultak, hogy egy alkalommal már a 112-es segélyhívóhoz kellette fordulni, büntetőjogi feljelentést is tettek ez ügyben, illetve volt olyan tanár, aki egyszerűen megtagadta, hogy belépjen abba az osztályterembe. A lap azt is felidézi, hogy az egyik diák 2-es magaviseleti osztályzatot is kapott tavaly novemberben.