Az Agerpres tájékoztatása szerint az Állandó Választási Hatóság közölte: június 27-ére tűzte ki a kormány az időközi helyhatósági választásokat. Az elfogadott menetrend szerint a jelöléseket legkésőbb június 7-éig kell benyújtani, a választási kampány pedig június 12-én kezdődik. Ugyanakkor elfogadtak két kormányhatározatot – az egyiket az időközi választások megfelelő megszervezéséhez és lebonyolításához szükséges intézkedésekről, amely meghatározza a választási folyamat megszervezésében részt vevő intézmények hatáskörét, a másikat pedig a választások megfelelő körülmények közötti előkészítéséhez és lebonyolításához szükséges költségek megállapításáról. A három határozat május 23-án lép életbe. A kormányhatározat szerint 35 településen polgármestert, egy településen pedig helyi tanácsot választanak.